A családom - házi dolgozat, Dommy

Dominic Sarcher Jr. vagyok, nyolcéves. Az a házi feladat, hogy írjunk a családunkról, és szerintem ez tök tré és unalmas, legalábbis apa azt mondja, mert állítólag már az ő gyerekkorában is ez volt a feladat nyolcévesen. Szerintem attól, hogy nyolcéves az ember, még nem ostoba, de ezt elvileg nem szabad leírnom mert anya csúnyán nézne rám. De apa mindig arra biztat, hogy "Fiam mondjad meg a frankót, mert attól leszel igazi tökös Sarcher gyerek" és nekem apa a példaképem, úgyhogy azt csinálom amit ő jónak tart.
Na szóval mit kell ilyenkor leírni meg ilyenek? Szóval, anyával és apával élek a volt harmadik körzetben, de gondolom azt nem kell bemutatnom, mert mindenki tökre ismeri. Van egy csomó tesóm. Sophie és Paul a nagyok, és Paullal lakok egy szobában. Ő jó arc. Sophie elég hisztériás tud lenni, és úgy tud apával beszélni, mint egy nemtommi, tök tré. De PAul sose tenne ilyet. Elvileg nekik nem apa az apjuk, de nem tudom, akkor ki lehet, nem ismerem az úriembert. Állítólag Paul nagyon hasonlít rá.
Aztán itt a kisebbik nővérem, Diamond, aki olyan mint egy cukrozott szilvástündér, folyton piruettezik, és aki látja, az elfolyik tőle, hogy milyen ÉDI. ez a specialitása hogy ő ÉDI és szerintem ez tök tré. Mindenki odavan tőle, mert annyira hasonlít a kislánykori anyura, csak a szeme apáé, nagy, és kék, és... ajj. Unalmas.
Van még egy nővérem, Rutának hívják, ő már nagylány. Családja van, de én nem szeretem a kisgyereket, visítanak, és buták. Majd ha nagyobbak lesznek, beszélünk a dologról. Addig nem ereszkedek le egy csapat visítozó nyálas gyerekhez.
Rutának meg anya nem az anyukája, de ki érti ezt? Hallottam dolgokat fiatalkori nagy szerelmekről apa meg anya részéről is, de őszintén: ki tudja követni? Még csak nyolcéves vagyok és őszintén szólva nem érdekelnek ezek a régi históriák!
Anya nagyon szép, és bárki rosszat mondana rá, elvágnám a... jó, anya nem írok le ilyet, mert tudom, hogy el fogod olvasni, deeee... Elvágnám a... Szóval, megkérném, hogy fáradjon fel a kivégzőpadra, és... érted.
Nem megy ez nekem. Nem lehetne valami másról írni?
Apa a világ legnagyobb arca. Anyával szoktak veszekedni, de nem úgy, hogy haragudjanak egymásra, mert mindig hamar kibékülnek, bár anya sokszor ráparancsol apára, hogy akkor most aludjon a kanapén. De reggel apa sosincs ott, szóval mindig megoldja hogy anya végül visszaengedje a szobába. Olyan vicces.
Apa azt mondta, hogy írjam róla, hogy ő milyen szexi, és ezen most összevesztek anyával, úgyhogy megint jön a "kanapén fogsz aludni Dominic Sarcher" "Dehogy fogok, Lucy, brühühüh, így sírnál utánam" "oké, akkor három napig alszol ott" " a nagy ****" ---> és itt olyan szavak jönnek amit még nem ismerek. DE nagyon vicces.
Paul azt mondta, ne röhögjek így, de látom hogy az ő szája is be van harapva, úgyhogy ő is röhögni fog, de már meguntam, és elrontottam, és összefirkáltam két lapot, úgyhogy majd folytatom. Az ilyen hülye irkálások Diamondnak valók. Majd folytatom, ígérem tanítónéni.

DOMINIC SARCHER JR, III. o. t.

"A családom" házi dolgozat, írta: Josh Bass

Joshua Bass vagyok, nyolcéves. Az a házi feladat, hogy irjunk a családunkról, úgyhogy én most írok.
Az én családom a legjobb a világon. A volt második körzetben élünk, egy hatalmas házban, apával, anyával, az ikrekkel, és a kisbátyámmal. Nemrég még a Nagyi is velünk lakott, de ő tavaly elköltözött az angyalokhoz, és most már fentről figyel minket, a nagypapival, akit sosem ismertünk, egyik tesóm se, de apa nagyon sokat beszél róla, pedig ő se ismerte nagyon, mert csak hétéves volt, mikor a papa meghalt. Ez azért nagyon érdekes, mert ő hétéves volt, mikor a papa meghalt, én meg, a fija, szintén hétéves, mikor a mama meghalt. Tavaj 35 éves volt apa, úgyhogy akárki kiszámolhassa, hogy a mama 28 évig élt még a papa után. Ez ojjan megható dolog. És a fényképe is ott van a kandallón. Okos bácsinak tűnt, Kenny egy kicsit hasonlít is rá.
Van egy nagynénim is, Megan  Meg néninek hívják, és néha meglátogat minket Samuel bácsival. Ők a volt Kapitólium területén laknak, és velük lakik a két unokatesónk, Blondine és Cosie, (aki állítólag nem is egészen az unokatesónk, de ezt a történetet nem igazán értem.) Meg néni mindig kedves, mosojgós és lyó illatú, és mindig hoz csokit. A régi kapitóliumban nagyon finom a csoki. Samuel bácsi pedig mindig komoly, vele nem olyan jó játszani. Anya nem annyira szereti Megan Meg nénit, mert mindig mondja, hogy na már megint jön az a liba, de akkor apa rászól, hogy az ő húga nem liba, és olyankor mindig kicsit összevesznek, de tök hamar abbahagyják. Azt hiszem, Megann Meg néni csak megszokásból liba. (Botsánat, de nem tudom, hogy kell leírni, hogy Mehgann néni.)
Apukám házakat tervez, azt a nagy házat is ő csinálta, amiben most lakunk, és nagyon nagyon erős, és bátor is. Bár néha elkapja valami furcsa roham, és ilyenkor anya mindig azt mondja Billynek, hogy "Kisfiam, fuss át Percy bácsiért," és akkor Billy fut, vagy néha Kenny is, mikor ki van itthon. Nekem sosem kell futnom, mert én meg tudom nyugtatni apát, és akkor már nem dühös, és nem akar verekedni, csak nagyon fáradt lesz, és aludni akar. Olyankor anya betakargatja, ad egy puszit a szájára, és hagyja aludni, de olyankor anya is nagyon szomorú lesz, úgyhogy mindig bebújok az ölébe, és belefúrom a pocakjába a fejemet és akkor nevet, megnyugszik, és ő is elalszik. És akkor mindenki nyugodt.
Anya nagyon szép. Apa azt mondja rá, hogy nagyon jó csaj, de én még nem mondhatok ilyet. De hát igazából tényleg nagyon szép. Apával gyakran puszizkodnak, néha akkor is, ha látjuk, de általában akkor, amikor azt hiszik, hogy nem látjuk. De mi nem vagyunk hüjék, és leskelődni is egész jól tudok, a bátyáim tanították. A nővérem viszont mindig csóválja a fejét, hogy éretlenek vagyunk, de csak azért mondja, mert ő 14 éves, és néha ő is puszizkodik a kerítés mögött, láttam amit láttam. Paullal szokott, aki 18 éves, és apa sokszor mondta, hogy kimegy, és szétcsap közöttük, de ilyenkor anya mindig megsimogatja a karját (nagyon erős karja van apukámnak) és azt mondja neki, hogy "Ugyan Steven, mi is ennyi idősek voltunk, emlékszel?" Steven az apa neve, de mi nem szoktuk így szólítani. Billyék azt mondják, hogy apa meg anya tényleg ennyi idősek voltak, amikor megismerkedtek. Szerintem itt valami tévedés lehet, de mindegy. 18 éves nagyfijúk nem szoktak 14 évess kizslányokkal lenni.
Billy és Stally ikrek, ami azt jelenti, hogy tök egyszerre születtek meg. Én nem tudom, hogy fértek bele egyszerre anya pocakjába.
Billy a papáról kapta a nevét, Stally pedig a Steven és az Ally nevek összevonásából, ami tök jópofa dolog. Mindketten szőkék, és kék szeműek, és okosak. Billy nagyon erős, mint apa, még nem annyira, de már egész nehéz dolgokkal is elboldogul, és szokott segíteni apának az építkezésen. Stally szép lány, mint anya, de szerintem azért anya szebb. Mindig egy csomó fijú kopog be hogy elhívja valahova, (mármint Stallyt) de ő nem aggya könnyen a derekát. Meg aztán lehet azért se, mert apa megígérte, hogy kinyírja az összeset. Apa nagyon mérges azokra a fijúkra.
Kenny 10 éves, és ő is valakiről kapta a nevét: Apa legjobb barátjáról, aki már meghalt. Nálunk mindenki valakiről kapta a nevét, csak én nem, de mindegy. Kennyre mindenki azt mondja, hogy nagyon furcsán tud viselkedni, és  elmondta nekem, hogy néha látja a halott Kenny bácsit álmában, aki eljön, és beszélget vele. Én elhiszem neki, mert apa mindig azt mondja, hogy ebben a világban a halottak velünk élnek, és akik szerettek életükben, halálukban sem hagynak el. Egy csomószor meg akartam várni az éjfélt, mikor a szellemek járnak, de mindig elaludtam. Kenny bácsi biztos apa miatt látogatja meg a bátyámat, mert nagyon szerethette apát. Őmiatta áldozta fel az életét.
Na de Kennynél tartottunk, ő az egyetlen a családban, aki nem szőke, hanem sötét a haja, és a szeme, ami állítólag amikor megszületett, roszindullattú pletykákra adott okott. Nem tudom, ez mit jelent. Pedig Kenny nagyon okos, úgyhogy nem értem a rosszindullatú pletykákat se.
Ott van még Logan bácsi, anya bátyja, aki nagyon nagy arc, ahogy apa mondja, és nagyon okos ő is, akárcsak Elisha néni, anya nővére.
Sarcher bácsi néha azt mondja ránk, hogy a "Giccs-család" mert szerinte ez már túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, de ő csak ne szóljon semmit, mert a lánya, Diamond, olyan szép. De salynos ő már 16 éves, úgyhogy eséjem sincs nála. És különben is ott van Shatt Gottlieb, akivel randizik, és Billy szerint vele nem jó ullyat huzni.

Szóval mi vagyunk a Giccs-család. Pedig nem igaz, mi a Bass család vagyunk, de hát mindegy...

Joshua Bass, III/B oszt.tan.

illusztráció

I want to spend my lifetime loving you - chapter 2.

- Hé Steven! - kiabált oda a táncolók feje fölött - NEm kéne lepihenned egy kicsit?
Steven rá sem hederített. NEm hallotta, vagy nem akarta hallani...? Ilyen távolságról nem tudta megállapítani, hogy Steven hogy érezheti magát. AZ az egy biztos, hogy az ő idegeinek még nem szabad ilyen sok embert, ilyen sok izgalmat elviselnie ennyi ideig.
Dom elgondolkodva dohányzott egy kis asztalnál, és nézte az egyre több táncolót. Látta Steven meg-megránduló vállát, látta, ahogy máshogy mozdul az ajka, és húzza a lábát. Nem tetszett neki, amit látott. rossz érzése támadt, és túl öreg róka volt ahhoz, hogy ne hallgasson a rossz érzéseire. Fel akart kelni, hogy odamenjen, de aztán rájött, hogy fizikailag képtelen rá.
Odaintette hát Thomast.
- Hé, fiam. ne kérdezz semmit, csak menj oda, és kérd le az ifjú asszonykát.
THomas nem volt az a táncolgatós ember, de ezúttal csak rá kellett néznie Stevenre, és mindent megértett. Bólintott, és határozott léptekkel vágott át a táncolókon, hogy az ifjú párhoz érkezzen.
Így közelről Steven tényleg cudarul néz ki. Verejték gyöngyözik a homlokán, ajkán fájdalmas ránc, szemében pedig látszik a félelem, hogy fél saját magától. Nem tudja, mi fog történni. Látta a közeledő Thomast. Ó, hogyne látta volna, hiszen az érzékei mint a sasé, a kapitólium gondoskodott róla.
A szeme! Thomas megsajnálta. A szeme mint egy gyereké, mint a kis Stevené. Steven Bass, a vőlegény. A férj.
...elveszett gyermek csak.
FEsztelen akart lenni, csak gy odavetőleg megkocogtatta a fiú vállát, hogy lekérje az ifjú asszonyt.
Allison csak annyit látott, hogy Steven arca hirtelen eltorzul, szemében egy csapásra kilobbant az élet fénye, idegen lett, és nem evilági.
Elengedte Allison derekát, és a következő pillanatban egy ősi, ösztönös, artikulátlan üvöltéssel ököllel leterítette THomast.
- Steven! - sikoltotta Ally, de Matt Gottlieb mintha a semmiből termett volna ott, megragadta az ifiasszony vállát. A lány elkeseredett próbálkozást tett, hogy szabaduljon, de Matt nem engedett. - Steven, ne,ne,ne, könyörgök, Steven...
Steven Bass leterítette Thomas Malloyt, érthetetlen volt, hogy történhetett.
Thomas nem volt naiv idealista, tudta, hogy Steven képes rá. Talán csak az erejét nem mérte be pontosan.
Mióta fél arca megégett, és majdnem odalett a szeme világa, a reflexei is tompultak. Nem látott jól. Így tudta a kis Steven Bass egyetlen csapással padlóra küldeni.
- Ne, ne, ne, ne - kántálta Ally - Az isten szerelmére, miért ma, miért pont ő, miért pont... - tehetetlenségében elsírta magát.
Thomas pár döbbent pillanatig a földön maradt. Steven elvakult, gyilkos ütéseket mért rá. Egészen lehetetlen szituáció volt.
- Matt, csinálj valamit - könyörgött Ally, de Mattnek esze ágában sem volt elengedni. Tudta jól, mi jönne, Ally maga próbálná lerángatni a férjét Thomasról, márpedig akkor Steven őt sem kímélné.
Mire a körülállók észrevették, mi történik, Thomas összeszedte magát, és minden erejét, és egy jól időzített mozdulattal tiszta erejéből állon öklözte a fiút, hogy leesett róla, felszakadt a szája sarka, és Ally hófehér menyasszonyi ruhájára fröccsent a vére.
- Steven Bass! - mennydörögte Thomas élesen, a fiú mellkasán térdelt, és a nyakánál fogva szorította a földre. Bár az ütés kijózanítóan hatott rá, még mindig dolgoztak benne a démonjai. Fájdalmasan vonaglott, szeméből könny, szája sarkán vér csorgott, és nyöszörgött, mint egy beteg gyerek.
- Steven Bass. Nézz rám. Hallasz engem? Nézzél rám. - valahol mélyen Steven igazi énje hallotta Thomas szavait, a könnyfátyol mögül ki-kibukkant az a Steven, aki szabadulni akar a fájdalmas rohamtól. - Steven. Senki nem bánt téged. Vége van. Emlékszel. Ott voltál. Réges -régen vége van. - laztott a szorításán, engedte, hogy Steven felüljön. - Amit látni véltél, NEM valóság. NEM az. Nézz körül. EZ a valóság - mutatott körbe a násznépen, aminek még mindig csak kis hányada vette észre a konfliktust.  - Ő a valóság- vonta le mellé Allyt - a feleséged.
Steven szemében fellobbant a felismerés. Aztán kialudt.
- Ó Istenem - sírt fel - Ó ne, ne, Ally... - fülére szorította a kezét, összekuporodott, és hangosan sírt.
- Steven - szólt rá Thomas - Steven!
- Hagyd Thomas - nyelte le a könnyeit Ally - majd... majd én.
Lassan közelebbcsúszott a férjéhez, és nézte, ahogy összekuporodva sír.
Atkozott legyen az egész rendser, ami ezt tette velük. Keserűen nézett a vérpöttyökre a ruháján. Aztán kinyúlt, és finoman megsimogatta Steven szőke haját.
De hiszen... Hiszen senki nem változott! Ugyanolyannak érezte a puhán göndörödő tincsek tapintását, mint eddig. Ugyanolyannak érezte a forró fejbőr alatt az erei lüktetését. Minden... Minden ugyanolyan. Steven az. A férje. Semmi nem változott. Semmi nem változott, Ally!
Nayon óvatosan egyre közelebb húzódott a fiúhoz, lassan átölelte a vállát, és érezte, ahogy Steven ernyedten belesimul a karjába, még mindig fülére szorított kézzel. Lassan lefejtette onnan Steven ujjait, és csodák csodája, engedett neki. De még mindg sírt, a fejét a lány mellkasára hajtva.
A körülöttük állók lélegzet-visszafojtva nézték a jelenetet. A többiek pedig...
A többiek még mindig nem vettek észre semmit.
Gondolkodj higgadtan Ally. Hidegvér. Lélegezz be, és lélegezz ki.  BE és KI. Be és ki.
Érezte a férje forró lélegzetvételét, könnyeit a nyakán, és azt is érezte, ahogy akarva-akaratlanul átveszi légzésének tempóját. Gyerünk, Steven, ez az. Én segítek neked, segítek lélegezni. Veled leszek. Együtt leszünk örökké.
Lágy csókot lehelt Steven hajára, és könnyű kézzel simogatta az arcát.
- cssss. - suttogta - Ne sírj, Steven, ne sírj. Szeretlek. És ezen nem változtat semmi.
Megállt az idő. Hogy mikor kezdett énekelni? Maga sem tudja.

Nem feledem el a könnyes szót, mikor messze mentél, itt hagytál. 
Arcod rég nem őrzi már a fényt.
Emlékszem, hogy féltél, kérlek, ne menj még. 
Most minden eltűnt, elmúlt rég, elhalt már a kép.

Szunnyadj el hát,
álmod messze ér 
a nap leszállt,
nem bánthat már az éj
új hajnal kél, 
én vigyázok rád, már nem kell többé félj.

Zárkózz jól be, ki ne nézz, most odakint a vihar zúg. 
Minden lángol most, és tűzben áll.
Nem hoztam mást, drágám, csak ezt a régi dalt. 
Óv majd téged akkor is, ha elhalt minden szó.
...ha elhalt minden szó. 

Szunnyadj el hát,
álmod messze ér 
a nap leszállt,
nem bánthat már az éj
új hajnal kél, 
én vigyázok rád, már nem kell többé félj.

Szunnyadj el hát... 
a nap leszállt...
új hajnal kél, 
én vigyázok rád, már nem kell többé félj.
...Nem kell többé félj.

I want to spend my lifetime loving you.

Nem akart sírni többé.
...és fogadod -e hites feleségedül Allison Woodrowot?
- Igen. - Steven hangja halk volt, de határozott. Határtalan gyöngédséggel nézett le Allisonra, aki a fehér fátyol mögé rejtette az arcát, de még azon is áttündökölt sugárzó mosolya, amivel a vőlegényére nézett.
Csodálatoan szép volt, mit az arany angyal Steven visszatérő álmaiban. Szőke haja feltornyozva a feje tetejére, Anna és Lucy keze munkája, az apró gyöngyök is a hajkoronájába dolgozva. Semmilyen fölösleges smink nem volt rajta, csak rózsás, porcelánfehér arca, ragyogó kék szeme, és tökéletes fogai tündököltek szabályos szabású arcán.
Esküvői ruháját maga a kormányzóasszony, Cecily hímezte a gazdag kapitóliumi selyemből, Gavros segítségével. Felül pompásan tapadt tökéletes alkarjára, a csípőjétől pedig lágyan hullámzott lefelé, fátyolosan, csillogón, a ruha szegélye alól épp csak kibukkant a cipője orra.
Allison nagyon nagyon fiatal volt, alig 16 éves, és nagyon nagyon boldog. Semmi sem árnyékolhatta be a boldogságát, és megérdemelte a sok szenvedés után, ő is. Az Aréna és a forradalom nem hagyott rajta nyomot, arca makulátlan volt, bőre sima és puha. CSuklóján a nővére arany karperece, nyakában édesanyja esküvői nyakéke.
- Gyönyörű vagy - szaladt ki Steven száján csöppet sem szabályosan, de senki nem bánta. A násznép elnézően mosolygott.
- Allison Woodrow, fogadod e hites férjedül Steven Basst?
A szeme. Allison szeme úgy ragyogott, mint a tűz, nem úgy, mint a mindent elemésztő futótűz, hanem, mint az otthon melege, a szeretet és szerelem sosem hamvadó tüze, elragadtatva nézett Stevenre, és bólintott.
- Igen... Igen!
Steven rámosolygott a lányra, magas volt, és erős, izmai még mindig szálkásan domborodtak az öltöny alatt, de lefogyott, rettenetesen lefogyott. Arca sápadt volt, halántékán széles, fehér forradás húzódott, de még mindig nagyon jóképű volt. Alig múlt 20éves, de már visszajött a tetszhalálból.
- Ezennel férj és feleségnek nyilvánítalak titeket. - így az esketőszöveg, Gavros adta össze őket, mint Panem legfőbb kormányzója. Gavros komolyabb lett, és határozott, de szemében még mindig a 16 éves fiú félénk udvariassága tükröződött, mikor a fiatal párra nézett . - Most pedig megcsókolhatjátok egymást.
Steven meg sem hallotta. Mélyen belenézett újdonsült felesége szemébe, majd lassan a mellényzsebéhez nyúlt, és kihúzott belőle egy rongyos textilanyagot, kifakult volt, és megviselt, mégis mindenki felismerte. A kendő. Ami Ally egyetlen emléke volt Steventől az Arénában. Ami annyiszor mentette meg az életét az Arénában. Használta kötözőnek, borogatásnak, de még nyomókötésnek is, amikor valaki kígyómarás áldozata lett, és ki kellett metszeni a sebet. A forradalom után ezt visszaadta Stevennek, de most a fiú újra Allison csuklójára kötözte végtelen gyengédséggel.
- Ezentúl mindig vigyázni fogok rád. - ígérte megtört hangon, hogy csak Allison hallja, majd felhajtotta a lány fátylát, és egy pillanatra be kellett hunynia a szemét a tündöklő szépség előtt. Olyan valószínűtlenül szép volt, hogy félt, hogy ez megint csak egy rossz álom, mikor olyan betegül vágyott a szeretteire, és folyton ott látta őket álmaiban. És mindig... Mindig elvesztette őket a végén.
- Tudom - súgta vissza Ally, felemelte a kezét, és lágyan végighúzta a mutatóujját a forradáson Steven halántékán. Ragyogó szemmel várta, hogy megkapja élete első hitvesi csókját. Steven még pár pillanatig gyönyörködött benne, aztán két tenyerébe fogta Allison arcát, és lágyan megcsókolta a száját. Allison kicsit lábujjhegyre állt, majd szorosan átkarolta újdonsült férje nyakát, olyan szorosan ölelték egymást, mintha soha többé nem akarnának elválni.
Mindenki pityergett, aki nézte őket. Lucy azért, mert Dom ide vagy oda, Pault sosem fogja elfelejteni, Anna azért, mert emlékezett rá jól, hogy valaha Thomas is ilyen volt. A férfiak megsínylették ezt a háborút. De a nőknek erősnek kell lenniük. Nincs erősebb egy asszonynál, főleg, ha anya is.
Hosszú percekbe telt, míg végre elváltak egymástól, Allisonnak kicsordult a könnye a boldogságtól, steven a hüvelykujjával törölte le a kristályszerű vízcseppet.
- Hát nem csodálatos?- kérdezte könnyein átnevetve a lány - Mostantól úgy hívnak, mint téged! Mrs. Te vagyok!
Steven mosolygott, bólintott, majd zengő hangon megszólalt.
- Drága barátaink! - hangja újra zengett, megint az erős, férfias, határozott fiú volt, Steven Bass, a Szikla. - Köszönöm, hogy eljöttetek, és itt vagytok velünk, nagyon fontos ez a számunkra.
Még nagyon közel a gyász, és a veszteségeink, sokat gondolkodtunk rajta, hogy várjunk -e még az esküvővel, bár a gyászév letelt. De ekkor felkeresett minket a kedves Mr. Sarcher - mosolygott a fiú az egykedvűen üldögélő férfire, aki még mindig nem bírt huzamosabb ideig állva maradni. - És olyan indokokat mondott, ami után úgy döntöttünk, nem várunk tovább...
- Hadd pontosítsak - vette át a szót Dom, ami mindenkit meglepett, mert mindenki tudta, hogy utál hülye beszédeket mondani. - Egész pontosan megmondtam nekik, hogy fölösleges várni. a gyászév letelt, és akik elmentek, azokat egy élet is kevés, hogy elengedjük. NEm utolsósorban pedig, pontosan azért áldozták magukat a többiek, hogy a világ jobb legyen, és nekünk már jobb legyen. Ha ők most egy életen át vezekelnek, akkor ők tök fölöslgesen dobták oda magukat. Igenis, házasodjanak, éljenek együtt, csináljanak sok ki szép szőke gyereket... - Ally a bokájáig elpirult -  Ezt akarná mindenki, aki elment... Mindenki..
Steven. az orrunk előtt váltál koreérett fiúcskából hadifogoly, majd gyilkos fegyver, aztán újra ember, és most már férfi vagy, igazi férfi.
Ami pedig Allisont illeti, volt vele sok vitám és bonyodalmam, ó, istenem, de mennyi, de most már úgy gondolom, hogy az elkényeztetett csitriből igazi felnőtt nő vált steven mellett, csak néztem őt a kórházi ágy mellett, ahogy nem tágít Steven mellől, akármit kiabál rá, ő nem mozdul. A szemünk előtt nőttél föl. Törődtél azzal , akit szeretsz, és nem hagytad el a bajban. Gratulálok kis woodrow.
- Dom Mrs. Basst akart mondani - jegyezte meg halk mosollyal Lucy, ölében dajkálva a kis Diamondot. A násznép hálásan felnevetett, csak Ruta csóválta a fejét apja szavaira. Allison megkérdezte, akar- e koszorúslány lenni, de Ruta nemet mondott, egy tapodtat sem mozdult az apja mellől, aki még mindig csúnyán sántított. A 16 éves kislány pedig támasza volt éjjel-nappal.
- Na mindegy, eleget pofáztam. Itt az ideje, hogy táncoljatok - intett Dom királyi mozdulattal.
Steven Allisonra nézett, és a kezét nyújtotta. A lány megmarkolta a szoknyája szegélyét, és illedelmesen feljebb húzta - a bokája vonaláig, Elisha megtanította egyre-másra- majd könnyed léptekkel steven oldalán a szabad térfélre suhant, hogy Panem hagyományainak megfelelően az ifjú házasok áttáncoljanak az új életbe.
Gyönyörűek voltak. Fiatalok, szépek, szőkék, és mondhatni egészségesek. Tökéletes összhangban mozogtak, Ally szinte suhant, erősen belekapaszkodott Steven erős karjába, boldog volt, és biztonságban érezte magát. Olyan tökéletes volt minden. Olyan nagyon tökéletes...

/FOLYTATJUK/

Az új generáció /feltöltés alatt/

Tom Mark Hagarn

pb.: Freddie Highmore

Szülők: Annabelle Hagarn & Thomas Malloy

Diamond Sarcher

pb.: Mackenzie Foy

Szülők: Lucy Andrew-Smith & Dominic Sarcher

Dominic 'Dommy' Sarcher

pb.: Joey Hazinsky

Szülők: Lucy Andrew-Smith & Dominic Sarcher

Eva Destiny Larsen

pb.: Ellie-Darcey-Alden

Szülők: Awena Chaplin& Ethan Larsen

Arrianus Fabian Vespillo

pb.: Jonathan Lipnicki

Szülők: ?& Ethan Larsen

Shatter Gottlieb

pb.: Jack Lyall

Szülők: Masha Malloy& Matthew Gottlieb

Pace Trifer

pb.: Abigail Breslin

Szülők: Cecily Julianne Snow& Gavros Trifer

Sophia Lenna Smith

pb.: ?

Szülők: Lucy Andrew-Smith & Paul Smith

Paul Richard Smith

pb.: Davis Cleveland

Szülők: Lucy Andrew-Smith & Paul Smith

On the minefield

- Thomas! – ordított Twitch – Lassabban!! Itt működnek még a taposóaknák!
Thomas kicsit megtorpant, majd felbámult Twitchre, és megnyalta a száját.
- ÉN megyek elől – közölte hirtelen Twitch-chel, de ő elkapta a karját.
- Mit képzelsz??? Nem. Nem mész elől. Én megyek.
Sortűz zúdult rájuk, kartácszápor. Tele volt az Aréna podokkal. A golyók lyukat ütöttek a talajra, közvetlenül a lábuk előtt, Twitch automatikusan lesunyta magát a földre, magával rántva Thomast, hogy csak úgy koppant.
- Aztak*rva – zihálta – Ge*iládák.
- Menjünk – rántotta meg Thomas
- Ne! Thomas!!! – üvöltött Twitch, és kapott volna utána, de hiába. Thomas fürgén kisiklott a kezei közül, és már öt lépéssel beljebb járt az aknamező első harmadában. - A nyomomban gyere – csak ennyit szólt hátra, igenis, neki kell elől mennie, ő figyelt, ő tudta, ő megtanulta. Most nem mehet Twitch elől, most ő tudja jobban. Lassan, megfontoltan lépkedett, zsebéből előcincálva a papírt, amit emlékezetből rajzolt, és az aknamező tervezett elszórását ábrázolta.
- Thomas, ha elkaplak… – őrjöngött Twitch, és Thomason átfutott egy pillanatra, hogy mintha Twitch egyre idegbetegebb lenne, de gyorsan visszazökkent a jelenbe, mikor látta, hogy rossz helyre akarja tenni a lábát.
- Alig várom – kiabált vissza. – Twitch az isten szerelmére, ne csörtess úgy! Rálépsz egyre!
- A nyomodban jövök – feleselt vissza Twitch.
Rettenetes idegmunka volt, ahogy a lába kereste a helyét, minden lépés után fülelt két másodpercig, mert rosszul is bemérhette a lépéstávot, és figyelt, nem reccsen e valami, és ha igen, akkor milyen tónussal.
Iszonyatosan kellett koncentrálni, közben pedig Twitch-ért is aggódott, az ő lába nagyobb is mint az övé, amit ő kikerül, arra lehet, hogy ő rálép….
Felfohászkodott, hogy Twitchnek ne essen baja, és mindenek előtt hagyja abba ezt a rá nem jellemző, idegesítő csörtetést.
- Thomas, mi a francnak kell neked elől menni? – Twitch tökélyre vitte a suttogva üvöltést. – ha valami bajod lesz….
Thomas egyszerűen kizárta a fejéből Twitch hangját.
- …mert te soha nem bírsz nyugton lenni, neked folyton szenteskedni, meg hősködni kell….
Hadd mondja… Mindegy, ha most mondja… Csak ne lépjen rá, csak ne lépjen rá….
- …csak érjelek utól, Malloy, azt nem fogod megköszönni, úgy szétba…
Nem látta Thomas arcát. Nem látta ahogy hirtelen nagyra tágul a szeme, elfehéredik, és felüvölt.
- ÁLLJ!!! – olyan hangerővel üvöltött, amit Twitch még sosem hallott tőle. – Twitch, fel ne emeld a lábad, meg ne moccanj!!!! ÁLLJ!!!!
Macskaléptekkel somfordált vissza, míg Twitch remegni kezdett.
- Ráléptem. – értette meg. – Úristen… Thomas…. Ráléptem. Igaz???
- Rá.
Twitchet elkapta a pánik.
- Úristen, Thomas. Meg fogok halni… Thomas.. Menjél, indulj már, mielőtt felrobban, mielőtt utolérnek Atticusék… - Elakadt a szava.
- Meg fogok halni. – nyögte még ki.
- Nem fogsz! – vágott közbe Thomas, mintha visszaköltözött belé az élet. Megkerülte, mint egy macska. – Nem fogsz meghalni. Csak ne emeld fel a lábad. És maradj csendben. Beharapta a száját, ahogy körbejárta Twitch lábát. Érezte, ahogy ő is remegni kezd, de ezt nem hagyhatja.
- Thomas… Mit akarsz csinálni? – remegett Twitch hangja, egyszerre kicsi lett, és elesett. –Thomas, menj már, megsérülsz, menj már, Thomas…. Úristen… - sírta el magát – Nem akarok… Nem akarok meghalni.
- Twitch, elég. – egyenesedett fel Thomas. – Nyugi. Itt vagyok. Oké?
Twitch beharapta a száját, és bólintott.
- Remek – térdelt vissza Thomas, majd elővette kapkodó mozdulattal az övéből a kést, és elkezdte körbekaparni a földön Twitch talpát, hosszan, nagy gonddal.
Rendíthetetlenül dolgozott, arcán folyt le a verejték. Twitch pedig még sírni is elfelejtett, úgy koncentrált.
- Itt kell lennie – izzadt Thomas – itt lesz… mindjárt….
- Mit… mit keresel? – nézett értetlenül Twitch, csorgott az arcán a könny, és érezte, hogy folyik az orra, de nem merte megtörölni.
- Szerinted? – csattant ingerülten Thomas hangja, és ettől Twitch csak még jobban remegni kezdett, mert érezte, hogy Thomas fél.
Thomas hosszú, aprólékos munkával körülásta Twitch lábát, miközben idejük egyre fogyott.
- Thomas, menjél már – reszketett Twitch – Menjél már!!! Mi van veled? Thomas, menjél!!!
- Kuss legyen Twitch – sziszegte Thomas – tartsd magad!
Twitch pár percig bírta, de majdnem elájult a halálfélelemtől, Thomast pedig talán jobban féltette, mint magát. Mi az istent csinál? Ha valaki aknára lépett, akkor ott már nincs mentség.
- Istenem, add, hogy régi típusú legyen – mormolta Thomas a fogai között, de Twitch kezdett fáradni.
- Thomas. Nem bírom tovább.
- De bírod! – vágta rá Thomas ingerülten, holott rettenetesen félt. – Itt kell lennie, mindjárt megvan!… Ha csak megmoccan a lábad, meghalunk mind a ketten… Kérlek! – könyörgött, és rátenyerelt Twitch bakancsára, míg el nem múlt valamennyire a remegés.
Érezte, hogy az élete Thomastól függ. Behunyta a szemét, és megpróbálta elterelni a gondolatait, persze nem sok sikerrel.
Thomas megfeledkezett mindenről, csak ásott, ásott, puszta kézzel kaparta a földet, felsebezte a kezét, beszakadt az összes körme, de mit bánta ő, Twitch nem halhat meg, mert ő nem éli túl a temetését, ő a szövetségese, és vele fogja kitalálni, hogy hogy szabadulhatnak ki innen.
Kezdte feladni – gondolatban. Mi az, hogy nincs meg amit keres??? Mi történhetett??? Pedig itt kell lennie.
Hacsak…. Nem mégis új típusú aknáról van szó.
Már kezdte felkészíteni magát a gondolatra, hogy felkel és felrobbannak mind a ketten.
Keze dolgavégezetlenül hullott le, arcához kapott, és belemarkolt a saját hajába.
- Ennyi. –mondta leplezetlen szomorúsággal. – Sajnálom. Én….
De ekkor észrevett valamit a sárban…
Fölszisszent.
- Nem akarok… -sírt Twitch – Thomas, nem akarok meghalni…
- Hagyd abba, hagyd abba!!! – kiabált Thomas, és visszavetette magát a földre- Mondtam!!! Mondtam, hogy nem halsz meg!!!!
A földben sárosan, és alig észrevehetően ott húzódott egy vékony kábel, és Thomas keze most kezdett csak igazán remegni.
- Megvan, megvan! – ujjongott – Megtaláltam!!! Nézd már, hát majdnem nem vettem észre!!! De megvan!!
- Mi? – kérdezte értetlenül és sokkolva Twitch, nem értette, Thomas minek örül, mikor mindketten meghalnak mindjárt.
- Csssss! – pisszegte le Thomas – Most imádkozz, Kovalev. – idegesen nézegette, hogy a kábel melyik szála kell neki, mert az sem mindegy. A sárgát. De honnan lássa ebben a sötét mocsárban, hogy melyik a sárga???
Twitch még mindig remegett, de Thomas nem tudott most a lelkiállapotával foglalkozni. Nehogymár, itt van a cél előtt, és most fogja elrontani?
- Twitch – kiabált végső kétségbeesésében – Melyik a sárga????
Twitch rábámult. Thomas persze nem várt tőle választ, tudta, hogy Twitch nem figyelt soha oda a kiképzésen. Twitch mindig is meg volt róla győződve, hogy mindent tud.
- A… a sárga mindig a harmadik – dadogta Twitch, de persze hogy miből, és hol azt már nem tudta volna. Úgy látszik, csak megmaradt ez mondatfoszlány a fülében.
Thomas szomorúan megrázta a fejét.
- Á… - majdnem elsírta magát. Most mi lesz? Mi lesz velük??? Meghalnak. Meghalnak mindketten, minden hiába.
Ujja türelmetlenül sodorgatta a kábel szálait, amikor felfogta.
- Mindig a … harmadik…. – motyogta maga elé, és kezében végigpörgette a szálakat. Egy… kettő… Három… Négy.
MEGVAN.
- Twitch…. Zseni vagy. – mondta kalapáló szívvel, és egyetlen mozdulattal (tudta, ha habozni kezd, akkor nem fogja merni) átvágta a harmadik kábelt. Visszafojtotta a lélegzetét, de nem történt semmi. Nem hitt a szemének, azt hitte, káprázik.
Nem történt semmi.
Nem tö…
- Twitch – hadarta – Twitch… Gyere. Vedd le a lábad.
Twitch értetlenül bámult rá. Neki csak az maradt meg, hogy ha megmozdítja a lábát, meghalnak mindketten.
- Vedd le – ismételte Thomas – Kérlek Twitch, bízz bennem.. Vedd le a lábad….
Twitch könyörögve nézett rá, és Thomas megértette, hogy Twitch Kovalev most az egyszer fél.
Biztatóan rámosolygott, maszatos, földes – sáros tenyerébe fogta Twitch puskaporos kezét, és egy erős mozdulattal elrántotta onnan, ahol eddig állt.
Egy hosszú pillanatig csak álltak egymással szemben, és Twitch nem tudta, mi ez az egész, de, ahogy belenézett Thomas szemébe, átfutott rajta az egész élete, és akkor eliramodott, futni kezdett. Érezte, ahogy egyre maga mögött hagyja Thomast, és hiába képzelte maga elé, hogy fut, és egyre távolodik, és Thomasból nem lesz más, csak egy pici pötty, egy szappanbuborék, ami szétpukkad a távolban, nem érezte. Azt érezte Thomas utolérte, belébújt, és egyre nő, nő növekszik, míg ki nem tölti a lelkét teljesen, és el nem foglalja az egész agyát, és minden gondolatát.